Ugrás a tartalomra

Összetörte a nyomkövetőjét

Létrehozva
A vádlott a több mint 1 000 000 Ft értékű nyomkövetőt felemelte és földhöz vágta, amitől az darabokra tört, és használhatatlanná vált. Az ügyészség a büntetett előéletű letartóztatásban lévő vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.
Kép
Képünk csak illusztráció

A Szerencsi Járási Ügyészség vádat emelt egy 31 éves férfi ellen rongálás bűntette miatt. A vádirat szerint a vádlottnak az ellene és társai ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt korábban nyomkövető lábbilincs használatát rendelték el Miskolcon.

2020 októberében a felügyeletet ellátó rendőri szerv – az elektronikus megfigyelés során – rongálódást észlelt. Ennek tisztázására a járőrök kimentek a vádlott taktaharkányi lakóhelyére. Ő az udvaron tartózkodott, és kezében a nyomkövetővel odament a rendőrökhöz, közölve velük, hogy beakadt valamiféle vasba a bokáján lévő lábbilincs és leszakadt. 

Időközben a ház elé érkezett a vádlott testvére, akivel rögtön hangos szóváltásba került, és a vita hevében indulatossá váló vádlott földhöz vágta a nyomkövetőt.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.