Ugrás a tartalomra

Előzetesben a mezőkövesdi rablás gyanúsítottja

Létrehozva
A Mezőkövesdi Járásbíróság pénteken letartóztatását rendelte el egy mozgáskorlátozott sértett kirablásával gyanúsított férfinak.

A  gyanúsított  május 12-én éjjel bement egy mozgáskorlátozott  lakásába azzal az ürüggyel, hogy gyógyszert akar eladni neki. A visszutasítás után a gyanúsított nagy erővel meglökte az idős férfit, aki emiatt az ágyra esett, ezután a kiszolgáltatott sértett kezéből kicsavarta a 66.000.- forint értékű mobiltelefonját, majd távozott. A készüléket később ezer forintért eladta egy ismerősének.

A gyanúsítottal szemben a bűncselekmény elhárítására életkoránál, fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt indult eljárás, ezért akár 15 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. A kiszabható büntetés mértéke miatt tartani kell a gyanúsított szökésétől, elrejtőzésétől, továbbá attól is, hogy szabadlábon hagyása esetén a sértett befolyásolásával veszélyeztetné az eljárás eredményességét, vagy újabb bűncselekményt követne el. Mindezek okán a bíróság egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.
 

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.