Ugrás a tartalomra

Zsákba rejtette a lopott laptopot

Létrehozva
Tetten érték a Cigándi Rendőrőrs munkatársai azt a tiszacsermelyi tolvajt, aki értékesíteni akarta a lopott laptoppokat.
Kép

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság Cigándi Rendőrőse egy 26 éves tiszacsermelyi férfival szemben. A gyanúsított május 19-én 8 óra előtt betört egy helyi közintézménybe, ahonnan három hordozható számítógépet tulajdonított el.

A bejelentést követően a rendőrök már a helyszíni szemle alatt beazonosították a lehetséges elkövetőt. A Cigándi Rendőrőrs munkatársai a felvett információs szálak végén tetten érték a 26 éves férfit, aki éppen egy sárospataki műszaki boltban akarta értékesíteni a korábban ellopott eszköz egyikét.

Kép

A rendőrségre előállított férfi beismerő vallomást tett, egyben elmondta, hová rejtette a többi, zsákban lapuló laptopokat.

A rendőrök a lefoglalt számítógépeket visszaadták jogos tulajdonosának.  

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.