Ugrás a tartalomra

Baltát dobott a mentősök felé

Létrehozva
Baltát dobott a mentőautó felé egy kazincbarcikai férfi, a rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárását a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 43 éves helyi férfival szemben. A gyanúsított 2020. november 15-én 7 óra körül Kazincbarcikán, egy beteghez ellátása céljából érkező mentőszolgálat munkatársait erősen szidalmazta, és fenyegette. A távozó mentőautó felé fejszét dobott, ami a járművet nem találta el.

Az ügyben szükséges eljárási cselekményeket a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.