Ugrás a tartalomra

Vádat emeltek a gyilkos unoka ellen

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 33 éves férfi és egy 29 éves nő ellen többszörösen minősülő emberölés, magánlaksértés és rongálás vétsége miatt.

Az élettársak Sajószentpéteren a férfi édesanyjának a lakásában laktak, azonban állandó anyagi nehézségeik voltak, alkalmi munkát végeztek, illetőleg megélhetésükre gyakran a férfi anyja adott pénzt.

Tudomásuk volt arról, hogy a férfi 83 éves nagyapja szintén Sajószentpéteren egyedül él, úgymond magas nyugdíja van, takarékos és korábban nyereményjátékon 1 000 000 Ft-ot nyert, amelyet otthon tart.

Elhatározták, hogy megszerzik a pénzét, ezért először azzal próbálkoztak, hogy megijesszék, és így rábírják arra, hogy idősotthonba költözzön, ezért 2019. április hónap elején a sértett családi háza kerítését megrongálták, az épület egyik ablakát kővel betörték 50 000 forintot meghaladó kárt okozva.
A nagyapa valóban megijedt, de még így sem költözött véglegesen idősotthonba.

A vádlottak azonban türelmetlenek voltak, mindenképpen hozzá akartak jutni a pénzhez, ezért néhány nap múlva, a késő délutáni órákban a sértett ingatlanához odakészítettek a vízelvezető árokba rejtve egy feszítő vasat. Éjszaka jöttek vissza, amikorra mindketten különböző nyugtatószereket fogyasztottak. A helyszínre magukkal vittek kalapácsot, lemezvágó ollót, csípőfogót, valamint gumikesztyűt és lábzsákot, továbbá a férfinél volt egy 20 cm hosszú konyhakés. A férfi bemászott a portára, csengetett az ajtón, követte őt a nő is, aztán betörték az egyik hátsó ablakot, és azt kifeszítve bejutottak az épületbe. Kutatni kezdtek, de nem találtak pénzt. Eközben a sértett a hálószobában aludt, nem ébredt fel a zajokra.

A nő úgy gondolta, hogy a sértett csak úgy tesz, mintha aludna, és attól tartva, hogy majd felismeri őket, felszólította a férfit, hogy vágja fejbe. A sértett unokája ekkor egy 20x20 cm metlaki darabot bevitt az udvarról és azt rádobta az idős férfi fejére. Ekkor viszont a vádlottak pánikba estek, és mindketten a kést egymásnak átadva, mintegy 20 alkalommal fején és mellkasán megszúrták a sértettet, illetőleg nyakát nagy erővel 4 esetben elvágták.

Tovább kutattak a lakásban, de az elrejtett 1 390 000 Ft készpénzt nem találták meg annak ellenére sem, hogy a férfi még vissza is ment, és végül csak 3 000  Ft készpénzt, valamint karórát és aranygyűrűt vitt el.

 A sértett a bántalmazás következtében a helyszínen elhalálozott.

 Az ügyészség a letartóztatásban lévő vádlottakkal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét zárja ki.

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.