Ugrás a tartalomra

Megrongálták a templomot a Baranya megyei Lothárdon

Létrehozva
Betörte a lothárdi templom több ablakát, megrongált egy feszületet és két szobrot Lothárdon hat fiatal - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a police.hu oldalon.

Azt írták, a fiatalok a településen egy kerítést és egy személygépkocsit is megrongáltak, a kár összesen több mint egymillió forint.

A tájékoztatás szerint a rendőrség ügyeletére szombat reggel érkezett bejelentés arról, hogy a lothárdi templomba betörtek.

A rendőrök a hat, 15 és 17 év közötti fiatal gyanúsítottat elfogták, többrendbeli rongálás és csoportosan elkövetett garázdaság miatt nyomoznak ellenük.
 

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.