Ugrás a tartalomra

Több mint tíz év után emeltek vádat

Létrehozva
Felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás miatt emelt vádat a Siklósi Járási Ügyészség az ellen a férfi ellen, aki társaival próbált kirabolni egy bosnyák pénzváltót még 2010-ben – közölte a Baranya megyei főügyész csütörtökön.
Kép
Képünk csak illusztráció

Varga-Koritár György közleményében azt írta: az ügyészség azért csak több mint tíz évvel az eset után emelt vádat, mert a férfi korábban Németországba menekült, s csak 2020 decemberében fogták el, majd idén januárban hozták haza.

A vádlott 2010 januárjában adott „megbízást” négy ismerősének, hogy raboljanak ki egy bosnyák állampolgárságú, pénzváltással foglalkozó embert, aki a vádlott tudomása szerint napi rendszerességgel több millió forintot tartott magánál.

A négy férfi beleegyezett a bűncselekmény elkövetésébe, melyhez a vádlott fekete ruhát, símaszkot, valamint kalapácsnyelet és gázsprayt adott a társainak.

Miközben a vádlott egy benzinkútnál várakozott, a négy férfi közül kettő a sértett lakása mellett, két másik társuk pedig a közelben várta őket. Amikor a sértett és barátnője hazaért, a bokor mögött rejtőző két férfi szinte azonnal rájuk támadt és bántalmazni kezdte őket, majd a nő táskájával elszaladtak. A táskában – az elkövetők várakozásával szemben – nem több millió, hanem pusztán alig huszonötezer forint volt.

A négy embert a Siklósi Járásbíróság 2013-ban már elítélte.

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.