Ugrás a tartalomra

Saját nagyanyját akarta kirabolni

Létrehozva
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 26 éves férfi ellen minősített rablás és más bűncselekmény miatt.

A vádlott tavaly október végén a kora délutáni órákban, Hernádnémetiben bement a nagyanyja házába a bejárati ajtót berúgva. Lopási szándékkal a konyhában egy zsákba elkezdte összepakolni a tűzifát.
Időközben viszont haza érkezett a nagyanyja, aki kérlelte, hogy ne lopja meg. Erre a vádlott pénzt kért és fenyegetőzött, hogy megöli.

 A nagymamánál volt a nyugdíja, de azt mondta, hogy nincs pénze. Az unoka ekkor odalépett hozzá, és rákiabált, hogy ne hazudjon, mert tudja, hogy ma kapta meg a nyugdíját, és ismét megöléssel fenyegette.

Az idős nő továbbra sem adta oda a pénzt, ezért a vádlott ököllel kétszer megütötte az arcán, amitől megszédült, majd térdre esett. A vádlott folyamatosan rángatta, az asszony viszont segítségért kiabált, amit a szomszédja meghallott, átment a házba és a vádlottat kikísérte az épületből.

 A vádlott nem nyugodott bele, hogy nem tudott pénzt szerezni, visszament a lakásba, ahol őrjöngve tört, zúzott, összetörte a televíziót és a hűtőszekrényt, közben azt ordítozta, hogy meg fogja ölni a nagyanyját, ő már úgy is ült börtönben. Ismételten a szomszédnak kellett közbe lépnie, ő távolította el a vádlottat.

 A sértettnek a bántalmazás következtében az arcán és a térdén 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérülései lettek.

 Az ügyészség a letartóztatásban lévő, különös visszaesőnek minősülő vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.