Ugrás a tartalomra

Villamosvezetőre támadt egy részeg utas Miskolcon

Létrehozva
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és könnyű testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 30 éves helyi férfival szemben.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a férfi tegnap este fél tíz körül, szemmel láthatóan ittasan szállt fel a villamosra Miskolcon, az Újgyőri piac megállónál. A villamosvezető nő odament hozzá, majd leszállásra szólította fel az illuminált utast.

A férfi azonban ennek nem tett eleget, hanem megütötte az asszonyt. A bántalmazás következtében a villamosvezető könnyű sérüléseket szenvedett. A bejelentést követően a rendőrök azonnal a helyszínre mentek, és a közelben elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, aki beismerte a bűncselekmények elkövetését a kihallgatása során.

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.