Ugrás a tartalomra

Elfogták a lyukóvölgyi útonállókat

Létrehozva
A fivérek a megalapozott gyanú szerint három hét alatt négy személyt raboltak ki, továbbá három másik fiatalembertől is megkísérelték elvenni az értékeiket.

Miskolcon, augusztus 3-án 18 óra körül a Lyukóvölgy városrész egyik buszmegállójában egy 61 éves hölgy szállt le 58 éves élettársával a buszról. A pár az otthona felé indult, amikor az asszonyt két fiatalember táskája átadására szólított fel. A hölgy a követelésnek nem tett eleget, így a férfiak egyike őt bántalmazta és erőszakkal elvették tőle csomagját, majd elszaladtak. A nő élettársa azonban a támadók után indult, akiket meg is talált és visszakövetelte élettársa értékeit. Az útonállók ekkor a férfit is bántalmazták (aki súlyos sérülést szenvedett), elvették övtáskáját – amelyben iratai, bankkártyája és pénze volt – majd elmenekültek.

Ezt követően a rablópáros további három tizenéves fiút is bántalmazott és értékeik átadására szólított fel, azonban a sértettek elszaladtak bántalmazóiktól. A három fiatal közül kettőnek könnyű sérülései keletkeztek.

A rendőrségre érkezett bejelentéseket követően a nyomozók azonosították és lakóhelyükön ellenőrizték a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható testvérpárt. Az útonállók azonban elrejtőztek a hatóság elől, így ellenük augusztus 4-én a hajnali órákban elfogatóparancsot bocsátottak ki.

A fiatalabb fivért a rendőrök augusztus 4-én 16 óra után elfogták Miskolcon. Őt a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették, letartóztatását pedig augusztus 6-án elrendelte a bíróság. A rendőrök augusztus 9-én a reggeli órákban fogták el – szintén Miskolcon - az idősebb testvért, akit kihallgatását követően szintén őrizetbe vettek, majd a bíróság őt is letartóztatta.

Az eljárás során a nyomozók további adatokat gyűjtöttek, így felmerült a gyanú, hogy az elkövetők további két személyt – egy 78 és egy 83 éves férfit – is kiraboltak július 12-én, illetve augusztus 2-án.

A sértettek szintén ezen városrészben gyalogoltak az utcán, amikor a vállukon lévő táskájukat lerántották, erőszakkal elvették tőlük.

A gyanúsítottak kihallgatásuk során mindegyik esetre vonatkozóan beismerő vallomást tettek.

A Miskolci Rendőrkapitányság a testvérpárral szemben több rendbeli rablás bűntett, illetve testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.