Ugrás a tartalomra

Évekig dézsmálta a takarítónő a széfet

Létrehozva
A miskolci rendőrök eljárást indítottak azzal a nővel szemben, aki a megalapozott gyanú szerint rendszeresen pénzt lopott el egy olyan lakásból, amelyet ő takarított.

A Miskolci Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 65 éves nővel szemben - írja a police.hu.

Az asszony – megbízás alapján - már több éve járt takarítani egy miskolci lakásba és egy alkalommal talált egy kulcscsomót. A kulcsok a lakásban lévő páncélszekrényt nyitották, amelyben a tulajdonos pénzt és egyéb értékeket tárolt.

A takarítónő ettől kezdve folyamatosan vett el különböző összegeket, amelyek hiányát – összesen több mint ötmillió forintot - a házigazda  augusztus 11-én észlelte.

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a nőt, aki beismerő vallomásában elmondta, hogy megközelítőleg két éve dézsmálta a páncélszekrény tartalmát - zárul a közlemény.
 

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.