Ugrás a tartalomra

Begyógyszerezett, majd kirabolt egy férfit két nő

Létrehozva
A Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették azt a két asszonyt, akik nyugtatót raktak egy férfi italába, majd készpénzt és egy játékkonzolt tulajdonítottak el a lakásából - közölte a rendőrség.
Kép
Forrás: police.hu

Rablás  elkövetésének  gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 28 és egy 49 éves helyi asszonnyal szemben. A gyanúsítottak augusztus 13-án kora délután, Miskolcon a Baross Gábor utcában található egyik sörözőben ismerkedtek össze egy férfival, akivel együtt italoztak. A két nő elment a férfi lakására, és ott folytatták az ismerkedést, további alkohol elfogyasztása kíséretében. Italozás közben a nők a férfi poharába nyugtatót tettek, amelytől a sértett rövid időn belül elaludt. Ezután a lakást   átkutatták, majd egy játékkonzolt és közel százezer forint készpénzt vittek magukkal.

Kép

  

A nyomozók az idősebbik elkövetőt  augusztus 17-én, míg a fiatalabbikat másnap elfogták, majd előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki és  őrizetbe vették őket.

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.