Ugrás a tartalomra

Előzetesben az embercsempészek

Létrehozva
A Mezőkövesdi Járásbíróság egy hónapra elrendelte két embercsempészés bűntettével gyanúsított román férfi letartóztatását.
Kép
Forrás: police.hu

Mint arról korábban beszámoltunk, két férfi kedden egy Mercedes Sprinter rakterében 14 külföldi, hazánkban illegálisan tartózkodó személyt szállított át Magyarországon a szerb-román-magyar határtól indulva Budapest irányába haladva.

Fenti napon a késő esti órákban az említett gépjárművel szemben rendőri intézkedésre került sor az M3-as autópálya Geleji pihenőhelyénél. Ennek során a jármű vezetője hátramenetet végzett és szándékosan a rendőrautónak ütközött, majd megpróbált elhajtani a helyszínről. A sofőrt és társát azonban elfogtát, továbbá a raktérben szállított személyeket is fellelte a rendőrség.

 A fenti cselekmény – bizonyítottság esetén – több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettének megállapítására alkalmas, a kiszabható büntetés mértéke 2-8 évig terjedő szabadságvesztés is lehet. Figyelemmel arra, hogy a gyanúsítottak magyarországi lakóhellyel nem rendelkeznek és a rendőri intézkedés során megpróbáltak elmenekülni, valamint tekintettel a bűncselekmény elkövetésének szervezettségére, a velük szemben kiszabható büntetés mértékére, mindkét gyanúsított vonatkozásában fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. A nyomozás kezdeti szakaszára tekintettel tartani kell attól is, hogy a terheltek szabadlábon hagyásuk esetén a tanúk, vagy eddig ismeretlen társaik befolyásolásával vagy megfélemlítésével megnehezítenék, veszélyeztetnék a bizonyítást.

 A döntéssel szemben a két gyanúsított és az egyikük védője fellebbezést jelentett be.

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.