Ugrás a tartalomra

Több embert is megütött a garázda férfi Miskolc belvárosában, a rendészek fékezték meg (videóval!)

Létrehozva
A Búza térnél szúrták ki először a rendészeti központ térfelügyeleti munkatársai azt a férfit, aki csütörtökön kora délután több embert is megtámadott a belvárosban.

Vincze Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet igazgatója számolt be lapunknak a részletekről. Elmondta, járőr- és vezetőkollégái rádión kapták az értesítést, miszerint a Búza térnél egy erőszakos garázda személy több járókelőt megtámadott, és a Centrum irányába tart. A rendészek azonnal elindultak a helyszínre, miközben a térfelügyeleti szolgálatot teljesítő munkatársaik a kamerák segítségével követték az agresszív férfi útját. Részletes személyleírást is adtak a férfiról – aki közben a forgalmas központhoz ért.

Előbb megállt az ellenzéki előválasztásra felállított sátor mellett, és – amint a kamerafelvételeken is látható – megütött egy vélhetően aláírásra váró férfit. Szintén láthatjuk a videón, amint a pár méterre lévő kormánypárti standot felrúgja a villamosmegállónál, az ott tartózkodó aktivista hölgy felé ütő- és rúgómozdulatokat tesz. A közelben tartózkodó fiatalok megpróbálták útját állni, de velük szemben is támadólag lépett fel.

A videó jobb felső sarkán jelenik meg a támadó:

Innen már csak pár métert tudott továbbmenni, mert a villamossíneken átmenve, a sarki cukrászdánál utolérték a rendészeti vezetők és járőrök.

– A férfi velük szemben is agresszívan viselkedett, ezért, hogy az újabb támadást kivédjék, kollégáim a földre vitték. Míg az időközben értesített rendőrök ki nem értek, nagyjából 10 percig, a földön tartották – sorolta Vincze Csaba rendészeti igazgató.

A férfit a rendőrség előállította.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.