Ugrás a tartalomra

Szétlopkodta a megyét, 4 évet kapott

Létrehozva
Még 2019-ben több gesztelyi, hernádkaki és hernádnémeti ingatlanba tört be az a férfi, aki onnan nagyjából mindent vitt, aminek értéket tulajdonított. A Miskolci Járásbíróság előkészítő ülésen jogerősen 4 év szabadságvesztésre ítélte lopás és magánlaksértés bűntette, valamint rongálás vétsége miatt.

A Miskolci Törvényszék közleménye szerint a vádlott 2019 májusa és novembere között több gesztelyi, hernádkaki és hernádnémeti ingatlanba tört be, ahonnan többek között építkezéshez használt gépeket, szerszámokat, gázpalackot, különböző műszaki cikkeket, horgászfelszerelést, konyhai eszközt és ékszereket vitt el. Néhány alkalommal csupán a zár feltöréséig, lakat lefeszítéséig, illetve egyéb rongálásig jutott. A utóbbival okozott kár mintegy félmillió forint, az eltulajdonított dolgok értéke több mint 3 millió forint, amely részben megtérült.

A vádlott az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Őt a bíróság lopás és magánlaksértés bűntette, valamint rongálás vétsége miatt 4 év szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte, illetve kötelezte a sértettek kárának megtérítésére. Súlyosbító körülményként esett latba a bűnismétlés, míg enyhítő tényező volt a vádlott beismerő vallomása, amely miatt az eljárás befejeződhetett az előkészítő ülésen. Szintén a javára szólt, hogy az okozott kár részben megtérült.

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.