Ugrás a tartalomra

Előzetesben a lopott kocsival, ittasan, eltiltás hatálya alatt balesetet okozó sofőr

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben jármű önkényes elvétele és más bűncselekmények gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Kép
Forrás: police.hu

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben jármű önkényes elvétele és más bűncselekmények gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

A gyanúsított november 13-án az esti órákban a sértett miskolci lakóhelyén szórakozott, amikor a sértett megkérte a férfit, hogy az autójában lévő sört hozza be a lakásba. Az ily módon a zsebében maradt kulccsal együtt aztán otthonába távozott. Másnap a déli órákban ittas állapotban visszament a sértett lakásához, ahonnan annak gépkocsijával engedély nélkül Hejőkeresztúr irányába indult, majd a 3. számú főúton közlekedve nekiütközött az előtte haladó gépkocsinak, amelynek egyik utasa 8 napon belül gyógyuló, könnyebb sérüléseket szenvedett.

A gyanú szerint a férfi a fentieken túl a kocsiból magához vett egy üveg szeszes italt és egy hangszórót is.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje és járművezetéstől eltiltás hatálya alatt követhette el a bűncselekményeket, amelyek alkalmasak lehetnek járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette, jármű önkényes elvételének bűntette, ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége, valamint kisebb értékre elkövetett lopás vétsége megállapítására. Az előzményekre is tekintettel a bíróság a bűnismétlés veszélye miatt 2021. december 17. napjáig elrendelte a gyanúsított letartóztatását, amely végzés végleges.
 

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.