Ugrás a tartalomra

Újabb erőszakoskodót fogtak el a rendőrök

Létrehozva
A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki Miskolcon, a Tampere lépcsősoron akart megerőszakolni egy nőt.

A Miskolci Rendőrkapitányság szexuális erőszak kísérletének megalapozott gyanúja miatt nyomoz egy 30 éves helyi férfival szemben.

A Miskolc, Tampere lépcsősoron gyalogolt hazafelé egy nő november 9-én 17 óra után, amikor egy akkor még ismeretlen személy hátulról lefogta, a földre teperte és meg akarta erőszakolni. A sértett kitartóan védekezett, közben segítségért kiáltott, így az elkövető abbahagyta cselekményét és elmenekült a helyszínről.

A nő ezek után közvetlenül a rendőrségre ment és feljelentést tett.

A szerv azonnal megkezdte a támadó azonosítását és felkutatását, akit november 27-én Debrecenben fogtak el és őrizetbe is vették.

(Borítókép: Illusztráció; Fotó: police.hu)

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.