Ugrás a tartalomra

A rendőrök előtt fogyott ki a benzin az autópályán, aztán kiderült: nincs jogosítványa

Létrehozva
És még a járművezetéstől is háromszorosan eltiltották. Az már csak hab a tortán, hogy átugrott a szalagkorláton, majd a mezőnek vette az irányt. A rendőrök megállították.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a szervhez tartozó Encs Autópálya Alosztály járőrei január 26-án egy korábbi baleset helyszínét tekintették meg az M30-as autópálya Miskolc-észak csomópontjánál.

Egyszer csak arra figyeltek fel, hogy egy autó közeledik feléjük, majd előttük száz méterre megáll, abból pedig kiszáll a sofőr. A rendőrök a járműhöz mentek, ahol a férfi elmondta, hogy kifogyott az üzemanyag a kocsijából, de már érkezik a segítség. További kérdésre kiderült, hogy az iratai, illetve az autó okmányai nincsenek nála, így a járőrök egyéb módon próbálták meg ellenőrizni az adatokat.

Ekkor a sofőr egy hirtelen mozdulattal átugrott a szalagkorláton és a szántóföldön próbált meg elfutni, de a rendőrök utolérték és elfogták.

A férfit előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra, ahol kiderült: vezetői engedéllyel nem rendelkezik, a járművezetéstől pedig háromszorosan is el van tiltva, így járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak vele szemben büntetőeljárást.

(Címlapkép: Illusztráció; Fotó: police.hu)

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.