Ugrás a tartalomra

Ne engedjük egy nap után beköltözni a kocsmában megismert új párunkat, mert meglophat!

Létrehozva
Legalábbis ez történt azzal a miskolci férfival, akihez kocsmázás után két hétre beköltözött a vádlott hölgy, majd búcsúlevelet hátrahagyva továbbállt. Azonban magával vitte a lakás kulcsait, később pedig betört oda. A Miskolci Járási Ügyészség most lopás vétsége miatt emelt vádat az ügyben.

A vádirat szerint a nő még 2020 augusztusában egy miskolci sörözőben italozás közben megismerkedett a sértett férfival, akinek a bizalmát elnyerve már aznap az albérletébe költözött, ahol mintegy két hétig együtt éltek.

A férfi alkalmi munkákat vállalt és munkavégzés céljából esetenként a lakásban magára hagyta a nőt, aki az egyik napon búcsúlevelet hátrahagyva távozott, a férfi pedig a továbbiakban nem tudott róla - azonban a vádlott magával vitte a lakáskulcsokat. Egy hónap elteltével - míg a sértett munkában volt - a nő visszament és a lakásból elektronikai berendezéseket, ruhaneműt, tisztítószereket és egyéb tárgyakat tulajdonított el mintegy 60.000 Ft értékben.

Az ügyészség a büntetett előéletű és többszörös visszaesőnek minősülő vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

(Címlapkép: Illusztráció; Fotó: Horváth Csongor)

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.