Ugrás a tartalomra

Késsel rabolt ki egy miskolci trafikot egy 64 éves férfi

Létrehozva
Az eset az Újgyőri főtéren történ, a rablót a rendőrök öt percen belül elfogták. 

Kirabolták az Andrássy utca 37. szám alatti trafikot vasárnap délelőtt, 11 óra körül. A megyei rendőr-főkapitányság közlése szerint a boltba az elkövető szájmaszkot viselve, késsel a kezében tért be, és rögtön a bevétel átadását követelte, illetve a kiszolgáló pultba lépett, és belemarkolt a pénztárgépbe a papírpénzek közé, majd az üzletet elhagyta.

A trafik eladója a pánikgombot megnyomta és az elkövető után ment, majd az utcában egy férfitől kért segítséget a rabló visszatartásában. A közelben szolgálatot teljesítő járőrök, így öt percen belül az elkövetőt elfogták, és a rendőrkapitányságra előállították. A 64 éves férfivel szemben a Miskolci Rendőrkapitányság rablás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást, a nyomozás az ügyben jelenleg is tart. 
 

Ez is érdekelhet

Közel hárommillió forintot csaltak ki egy miskolci idős asszonytól ezzel a módszerrel
BűnügyMiskolc
Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a román állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint egy társával együtt csaknem hárommillió forinttal károsított meg egy idős miskolci asszonyt.
csaló pénz
„A fia balesetet okozott. Három millió forintért kiengedik” – két óra alatt elfogták a csalót
BűnügyMiskolc
Ezzel a két mondattal csaltak ki több mint hárommillió forint értékű készpénzt és ékszert egy 82 éves miskolci nőtől.
Elkábította és kirabolta a társkeresőn megismert sértettet
BűnügyBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelték a férfi letartóztatását.