Ugrás a tartalomra

Állatkínzásért ötszázezres bírság

Létrehozva
A Tiszaújvárosi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, aki nem biztosított megfelelő tartási körülményeket kutyájának.

A bírósági közlemény szerint a vádlott körülbelül egy éven keresztül egy kiscsécsi udvaron tartotta németjuhász jellegű, keverék kutyáját. Az állatot egy fa körül, a szabad ég alatt lánccal kikötötte, nem biztosított számára fedett, védett helyet. Hetente egy-két alkalommal látogatta, így étel és víz sem állt megfelelő mennyiségben rendelkezésre. 
A kutya lesoványodott, teste kihűlt, védőoltás hiányában pedig megbetegedett, továbbá a nyakán és a fején heg, sipoly alakult ki, ezek következtében 2021 decemberében elpusztult.

A bíróság a vádlottal szemben állatkínzás bűntette miatt 500 ezer forint pénzbüntetést szabott ki.
A büntetővégzés jogerős.
 

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.