Ugrás a tartalomra

Tizenkét évet kapott a népkerti kondiparkos gyilkos

Létrehozva
Két éve a Népkertben található kondiparkban vert halálra egy nyugdíjast egy huazonéves férfi.

Tizenkét év börtönre ítélte a Miskolci Törvényszék azt huszonéves férfit, aki 2020 októberében úgy megverte egy nyugdíjast a miskolci Népkertben lévő kondiparkban, hogy a férfi az elszenvedett fejsérüléseinek szövődményei miatt két héttel később meghalt - írja a 24.hu.

A megállapított ítéleti tényállás a fiatalember beszélgetni kezdett az idősebb férfivel, majd minden különösebb ok nélkül indulatossá vált, és szóváltás alakult ki közöttük. A terhelt ennek során többször arcon ütötte a férfit, miután pedig a földre került, többször is fejbe rúgta, megtaposta, majd sorsára hagyta a magatehetetlen áldozatát. A férfi az elszenvedett koponyasérülések szövődményei miatt később elhunyt.

A kondipark puha, szivacsos talaja miatt a törvényszék megítélése szerint kizárt, hogy a nyugdíjas elesése következtében szenvedte volna el a sérüléseket, azokhoz mindenképpen külső, többszörös, erőteljes fizikai ráhatás volt szükséges. Ezt támasztotta alá az áldozat fejbőrén jól kivehető lábbeli talpának nyoma is.

A portál felidézi, a törvényszék súlyosító körülményként értékelte, hogy a férfi  felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el a bűncselekményt, és azt, hogy a bántalmazásra fényes nappal, forgalmas közterületen került sor. Enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy a férfi az idős férfivel való találkozás, szóváltás és egy kölcsönös fizikai kontaktus körében részbeni beismerő vallomást tett.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője elsődlegesen téves jogi minősítés, másodlagosan enyhítés érdekében fellebbezett.

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.