Ugrás a tartalomra

Átgondolandó: 260 ezer bruttót kapnának a határvadászok, akiket igazából biztonsági őrnek képeznének ki

Létrehozva
Az alapbér bruttó 260 ezer forint, ezt bruttó 400 forintos órabér egészíti ki, ha valaki ténylegesen a határnál szolgált, valamint éjszakai műszak esetén éjszakai pótlék.

Mint a Telex írta, a parlamentben beszélt először arról Orbán Viktor kormányfő, hogy elérkezettnek látta a pillanatot a „határvadász rendszer” megszervezésére, Pintér Sándor belügyminiszter két hónapot kapott az új szervezet felállítására.

Orbán pénteki Kossuth rádiós beszédében részleteket is elárult:

- a határvadász egységekhez 2-4 ezer új embert kell felvenni, és

- ki is kell őket képezni;

- a fizikai felkészítés mellett

- a jogszabályokat is meg kell tanítani nekik.

Ha a belügyminiszter megbirkózik a feladattal, akkor a Belügyminisztérium szervezetén belül működnek majd a határvadász egységek, de arra is van terve Orbánnak, hogy milyen más módon lehetne felállítani a szervezetet.

(Címlapkép: Határvadászok képzése indul 2016-ban; Fotó: police.hu)

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.