Ugrás a tartalomra

Rálőtt a DJ-re, mert szerinte túl hangos volt a zene a lagziban

Létrehozva
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy 36 éves férfi ellen, aki egy borsodi kistelepülési esküvőn vett részt. Éjfélre ittas lett, és a nála lévő légfegyver-lövedékkel töltött légpisztollyal többször rálőtt a "DJ"-re, mert zavarta a hangos zene.

A vádirat szerint a vádlott 2021. februárban egy borsodi kistelepülésen lévő családi házas lagziban vendégeskedett. Éjfél körülre erősen berúgott, és a ház konyhaasztalánál ült úgy, hogy a mellette lévő széken volt letéve a saját, légfegyver-lövedékkel töltött légpisztolya. Amikor a "DJ" bement a konyhába, hogy a szekrényen lévő házimozi rendszerhez csatlakoztatott telefonon más zenét válasszon, a vádlott rászólt, hogy halkítsa le a zenét, majd kezébe vette a légpisztolyt és azzal ülő helyzetből a sértett fejére célzottan két lövést adott le - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.

Az egyik lövedék a sértett bal szemöldöke felett a homlokát találta el, míg a másik a bal füle mögött okozott sérülést. A férfi rögtön a vádlott felé fordult, így szembe kerültek egymással, erre viszont a vádlott további három lövést adott le a sértettre, amelyek következtében a lövedékek a férfi jobb könyökébe, mellkasfalába és hasfalába fúródtak.

A sértett kimenekült a házból az udvarra, majd visszament és kérdőre vonta a vádlottat, aki viszont azzal fenyegette meg: úgy megveri, hogy vért fog köpni.

A légpisztoly lövések a sértettnek 8 napon belül gyógyuló felszínes lőtt sérüléseket okoztak, azonban csak a véletlennek köszönhető, hogy az eset nem járt súlyosabb következményekkel.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott, a légfegyver elkobzásával.

(Címlapkép: Illusztráció; Fotó: Horváth Csongor)

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.