Ugrás a tartalomra

Meghalt a volt japán miniszterelnök, aki ellen merényletet követtek el (Frissítve!)

Létrehozva
Összeesett Abe Sindzó volt japán miniszterelnök, miután meglőtték egy rendezvényen Nara városában, írta a BBC-re hivatkozva a Telex. A támadót előzetes letartóztatásba helyezték. A merénylet után pár órával bejelentették: a politikus nem élte túl a támadást.

Abe éppen egy kampánybeszédet tartott egy vasútállomás előtt, amikor hátulról lövés érte. A japán közszolgálati televízió, az NHK arról számolt be, hogy lövések hallatszottak és fehér füstfolt szállt fel.

A támadót még a helyszínen leteperték a rendőrök, fegyverét elkobozták. A merénylőt, aki nem próbált elmenekülni, már azonosították is, a 41 éves Jamagami Tecúját helyezték előzetes letartóztatásba. A CNN azt írta, az NHK-t idézve, hogy az első vizsgálatok szerint egy saját készítésű, kétcsövű sörétes puskával lőtt a merénylő. A Fuji TV úgy tudja, hogy a férfi korábban a tengerészeti önvédelmi erő tagja volt.

Az NHK úgy tudja, hogy Abét a narai egyetemi kórházba szállították. A helyi tűzoltóság szerint nem mutatott életjeleket. A politikus pártjának egyik tisztviselője azt közölte, hogy a volt miniszterelnököt mellkasán érte találat. Szemtanúk beszámolói szerint két lövés dördült el, és az első még nem találta el a politikust. Maszuzoe Joicsi volt tokiói kormányzó rögtön a merénylet után közölte, hogy a volt a miniszterelnöknek leállt a szíve és a tüdeje. A BBC megjegyezte, az ilyen diagnózis közlése többnyire a halál beálltának hivatalos bejelentése előtt szokott történni.

A bejelentés a támadás után néhány órával megtörtént: belehalt lőtt sérüléseibe Abe Sindzó, a politikus 67 évet élt.

A merénylet híre sokkolta Japánt, mert példátlan esetről van szó. Mivel lőfegyverhez eleve nagyon nehéz jutni, már az ilyen támadások is nagyon ritkák, és hogy valaki egy politikust akarjon lelőni, még inkább elképzelhetetlennek tűnt.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.