Ugrás a tartalomra

Idegen nyelvi tehermentesítőkkel erősítettek a rendészek

Létrehozva
A Herman Ottó Gimnázium növendékeivel karöltve járőrözik a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) júliusban. 
Kép
Fotók: Horváth Csongor

Teszik mindezt azért, hogy idegen nyelvi ismeretükkel támaszt nyújtsanak a MIÖR munkatársainak az idelátogató külföldi turisták eligazításában. S tehetik mindezt azért, mert 2011 végén az Országgyűlés meghozta azon törvényét, melynek értelmében az érettségizendő diákoknak ötvenórányi közösségi szolgálatot kell teljesíteniük.

Kép

Minderre a Miskolci Német Nemzetiségi Önkormányzat – mint azt annak elnökétől, Lange Lászlótól megtudtuk – először 2014-ben csatlakozott rá: akkor indított kezdeményezésükkel, a Student Police programmal éveken át csalogatták be a fiatalokat a rendvédelmisek és rendészetisek világába. Eleinte kifejezetten a németül beszélő diákoknak nyújtottak efféle lehetőséget, később nyitottak az egyéb nyelvek ismerőinek irányába is – mindez olyan jól sikerült, hogy idén például már egy kínaiul tanuló tizenéves is csatlakozott az idegen szókészletekkel és grammatikákkal elbánó speciális osztaghoz.

Kép

A forró nyári hetekben a kamaszok komoly felkészítésen vettek részt: a MIÖR munkatársai mellett elsajátítható rendfenntartói praktikákon felül a MIDMAR Kft. által biztosított idegenforgalmi ismereteket is kitanulhatták. Amennyiben ezek együttesen sem bizonyultak elegendőnek a fonetikai akciók során, úgy előkerülhettek a konszenzusos nemzetközi jelzések... 

Miközben a kezdeti években akár az ötvenfős létszámot is elérték a miskolci jelentkezők, addig a világjárvány után az idei volt az első alkalom, amikor a nemzetiségi önkormányzat ismét neki tudott veselkedni a toborzásnak. Így a most a MIÖR mellé szegülő nyolc hermanos gimnazistára is úgy tekintenek, mint egy újra felfutó program közreműködőire.

Kép

– A MIÖR-nek korábban is gyakorlata volt, hogy az idegen nyelveket magas szinten beszélő diákok részt vegyenek a rendészek járőrszolgálatán – idézte fel Vincze Csaba. A MIÖR igazgatója szerint a középiskolások a belvárosban, Tapolcán, a Diósgyőri vár környékén, Lillafüreden és a város számos turisztikailag frekventált pontján is nagy hasznára lehetnek az épp külföldi állampolgárokat útbaigazító kollégáinak.

A június végén indult program jövő hétvégén véget ér. 2023-ban azonban visszavárják a vakációs szolgálatra kész tinédzsereket. 

Kapcsolódó cikkek

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.