Ugrás a tartalomra

Letartóztatták az élettársát ittasan elgázoló miskolci nőt

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akit emberölés kísérletével gyanúsítanak.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított és élettársa együtt italozott, majd miután féltékenység miatt összeszólalkoztak, a nő autóba ült és elindult. A szomszéd férfi látta, hogy a gyanúsított erősen ittas, ezért felszólította, hogy azonnal szálljon ki, de a nő ennek nem tett eleget. Ezután az élettárs is az utcára szaladt, az úttest közepén állva, karjával integetve próbálta megállásra bírni a gyanúsítottat, aki azonban lassítás nélkül továbbhajtott és meg sem próbálva kikerülni, elütötte a sértett férfit. A nő az ütközés után sem állt meg, hanem egy közeli kereszteződésben a vízelvezető árokba hajtott, ahonnan már nem tudott továbbmenni, a rendőrök ott fogták el. A sértett életveszélyes koponyasérüléseket szenvedett.

A bíróság álláspontja szerint a gyanúsított esetében reális a bűnismétlés veszélye, mivel jelen cselekményt ittas járművezetés miatt folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt, illetve korábbi elítéléséből fakadóan járművezetéstől eltiltás hatálya alatt követte el, amelyek kellő visszatartó erőt nem jelentettek.

A kiemelkedő tárgyi súlyú élet elleni bűntett és a további közlekedési bűncselekmények miatt magas tartamú szabadságvesztés-büntetés fenyegeti, amely miatt fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. Továbbá tartani kell attól is, hogy a nő még ki nem hallgatott élettársát jogellenesen befolyásolná és ezzel a bizonyítást veszélyeztetné.

Mindezeket mérlegelve a bíróság augusztus 22-éig elrendelte a letartóztatását. A végzéssel szemben a gyanúsított és védője fellebbezett.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.