Ugrás a tartalomra

Gitárlopásception: Ellopták a gitárt a gitártolvajtól

Létrehozva
A rendőrök eljárás alá vontak két férfit, akik közül az egyik Mezőkövesden ellopott egy gitárt, majd ismerőse később tőle tulajdonította el a hangszert.

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság lopás megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy mezőkövesdi és egy sályi férfival szemben.

Kép
A szóban forgó gitár; Fotó: police.hu

Koncertről tért haza mezőkövesdi otthonába egy helyi lakos augusztus 14-én a déli órákban. Mivel több csomagja volt, ezért azokat nem tudta egyszerre a lakásába vinni, így a gitárját és annak erősítőjét a kapuban hagyta. Fél percet sem volt távol, de amikor visszatért a kint hagyott dolgai már eltűntek.

A sértett a feljelentését másnap tette meg és a rendőrök két napon belül azonosították az elkövetőt. A nyomozás során kiderült, hogy a hangszert eltulajdonító férfi biciklijével éppen arra járt, amikor meglátta a gitárt és az erősítőt, amelyeket magához vett, majd azokat otthonában az ágyába rejtette. Ezeket egy sályi ismerősének mutatta meg, hogy segítsen az értékesítésében, aki azonban később tőle is ellopta a gitárt.

A nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, az eltulajdonított dolgokat pedig lefoglalták tőlük és azokat a jogos tulajdonosának visszaszolgáltatták.

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.