Ugrás a tartalomra

Eszméletlenre vert egy hároméves gyermeket a részeg férfi

Létrehozva
Védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette és zaklatás vétsége miatt vádat emelt egy 28 éves férfi ellen a Miskolci Járási Ügyészség.

A vádirat szerint 2021-ben ismerkedett meg a férfi egy négy gyermekes anyával, szerelembe estek. A nő a hétvégéket kiskorú gyermekeivel együtt a vádlott sajóbábonyi családi házában töltötte. Alig pár hónap telt el, amikor egy nyári estén a nő vásárolni ment, és erre az időre gyermekei felügyeletét a vádlottra bízta. Az ittas állapotban lévő vádlott viszont ismeretlen okból a hároméves fiút először fejen ütötte, majd fülénél fogva megrángatta, és végül nekilökte egy kemény felületnek.

A bántalmazás következtében a gyermeknek 8 napon belül gyógyuló, bevérzéses és zúzódásos sérülései keletkeztek.

Amikor az anya hazaért, akkor a másik három kiskorú gyermeke hozzászaladt, és közölték vele, hogy a vádlott a testvérüket nagyon megverte. Az ingatlanba érve a nő azt tapasztalta, hogy a gyermek eszméletlenül, sokkos állapotban fekszik az udvaron. Ekkor felelősségre vonta a vádlottat, aki viszont felfogott egy nagyméretű konyhakést, és ordítozva megfenyegette a nőt és gyermekeit, hogy megöli őket.

A nő a gyermekekkel együtt elmenekült a házból, rendőri segítséget kért, és értesítették a mentőszolgálatot.

Az ügyészség a büntetett előéletű – más ügyben letartóztatásban lévő – vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott - írta szerdai közleményében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.

(A külső kép illusztráció)

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.