Ugrás a tartalomra

Halált okozó testi sértés miatt nyomoznak a rendőrök

Létrehozva
A gyanú szerint Miskolcon egy férfi úgy megverte az egyik ismerősét, hogy az belehalt a bántalmazásba.
Kép
Fotó: minap.hu

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 32 éves miskolci férfival szemben. A nyomozás adatai szerint az elkövető 2022. április 18-án 14 óra előtt Miskolc hétvégi-házas területén található egyik családi házban bántalmazta ismerősét, egy 67 éves nőt, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett a verés következtében, hogy a helyszínen életét vesztette.

A nyomozás eredményeként a férfit a rendőrök 2022. november 7-én gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztéssel éltek letartóztatásának indítványozására is - közölte kedden a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.