Ugrás a tartalomra

Ötvenszer megszúrta, majd kútba dobta áldozatát a miskolci hajléktalan

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 26 éves férfi ellen különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt, aki Miskolcon hajléktalan életmódot folytatott, egy alkalmi ismerősét közös italozás után több mint másfél méteres fakaróval halálra verte, más esetben egy szintén hajléktalan férfit késsel ötvenszer megszúrt, holttestét paplanhuzatba tekerve kútba dobta.

A vádirat szerint a vádlott hajléktalanként élt Miskolcon, 2020 augusztusában megismerkedett egy férfival, elcsalta egy hétvégi-házas övezetbe, majd közös italozás után egy több mint másfél méteres fakaróval halálra verte. A holttestet elvonszolta és egy fás, bokros területen elrejtette.

2020 szeptemerében a vádlott más hajléktalanokkal együtt Miskolcon egy elhagyatott épületbe költözött, az egyik este valamennyien italoztak, közülük a sértett férfi már elment aludni, a vádlott viszont utánament, és egy késsel ötvenszer megszúrta, majd a holttestet egy paplanhuzatba csomagolta és bedobta az udvaron lévő kútba.

A vádlott még szeptember elején összeismerkedett egy férfival, akinek felment a lakására, mindketten alkoholt fogyasztottak, és amikor a házigazda ittasan elaludt, a ruházatából kivette a pénztárcáját, abból 14 000 forintot, valamint személyes okmányt magához véve, eltávozott.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő büntetett előéletű különös visszaesőnek minősülő vádlottal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét zárja ki - írja közleményében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.