Ugrás a tartalomra

Előbb gyógyszerre kért pénzt, majd ütött és rabolt

Létrehozva
Egy 17 éves fiatalkorú ellen rablás miatt emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség.

A fiú egy idős, rossz egészségi állapotban lévő férfitől először gyógyszerre kért pénzt, majd ütlegelni kezdte, végül a védekező sértettet nagy erővel, ököllel fejen ütötte, és az eszméletlen, földön fekvő férfitől 40 ezer forintot vett el még áprilisban Edelényben.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint az utcán szólította le a férfit, először pénzt kért kölcsön gyógyszerre, amikor viszont a sértett felajánlotta neki, hogy kiváltja a receptjét, a vádlott kétszer megpróbálta megütni tenyérrel, illetőleg térddel lágyékon akarta rúgni. A sértett ezeket még elhárította, mire a vádlott a felső ruházata zsebében lévő pénztárcáját akarta elvenni tőle - a sértett ennek is ellenállt, viszont a vádlott kétszer nagy erővel, ököllel fejen ütötte.

Az ütésektől a férfi elveszítette az eszméletét és a földre zuhant.

A vádlott ekkor elvette a pénztárcáját, amiből 40 ezer forintot szerzett meg, és a pénztárcát hátrahagyva elszaladt.

A bántalmazás következtében a sértettnek orvosilag értékelhető sérülései nem keletkezett.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő büntetett előéletű fiatalkorú vádlottal szemben fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztés büntetést és közügyektől eltiltás melléktüntetést indítványozott vagyonelkobzás elrendelésével.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.