Ugrás a tartalomra

Gyalogost gázolt, keresi a rendőrség

Létrehozva
A rendőrök keresik azt a járművezetőt, aki Ároktőn történt közlekedése során elsodort egy gyalogost, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

Közúti baleset okozása és segítségnyújtás elmulasztása miatt folytat büntetőeljárást ismeretlen tettessel szemben a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság. A megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának közlése szerint december 23-án délután fél öt körül az Ároktő, Széchenyi úton, egy az úton gyalogló férfit sodort el egy vele szemben közlekedő ismeretlen gépjármű. A baleset következtében a gyalogos súlyos sérülést szenvedett, azonban a jármű vezetője megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a balesettel vagy a balesetet okozó jármű vezetőjének kilétével kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.