Ugrás a tartalomra

Leárazta a megvásárolni kívánt termékeket

Létrehozva
A 44 éves miskolci nő a megvásárolni kívánt termékekre jóval olcsóbb áruk vonalkódjait ragasztotta fel - számolt be a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.

Mint írják, csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 44 éves miskolci nővel szemben. A gyanúsított 2022. április 16-át megelőzően - tizenegy alkalommal - egy miskolci üzletben a megvásárolni kívánt termékekre jóval olcsóbb áruk vonalkódjait ragasztotta fel. A pénztárnál a téves ár alapján blokkolták be és fizette ki a nő a termékeket, melyek többek között élelmiszerek, ruházati termékek, műszaki cikkek és lakásfelszerelési tárgyak voltak. A nő így közel száznegyvenezer forint kárt okozott.

Az utolsó esetben az üzlet eladója észlelte az átárazást, és értesítette a rendőrséget. Az asszonyt az egyenruhások előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók üzletszerűen elkövetett csalás megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek - zárul a rendőrség közleménye. 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.