Ugrás a tartalomra

Óraleolvasás ürügyén csalt ki pénzt az idős sértettektől

Létrehozva
Miskolcon, Alsózsolcán és Sajópetriben összesen nyolc idős sértettől kérhetett pénzt villany- vagy gázóracsere ürügyén az a férfi, akinek a letartóztatását most rendelte el a bíróság.
Kép
Fotó: Internet

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a rendelkezésre álló adatok szerint – magát villanyóra, illetve gázóraleolvasónak kiadva – 2022. november 15-e és 2023. január 16-a között nyolc ingatlannál jelent meg, ahol az idős lakókkal azt közölte, hogy a közüzemi óra cseréje szükséges annak hibája miatt, ezért pedig 20-70 ezer forint közötti összegeket kért el tőlük.

A férfi hat esetben járt sikerrel, összesen 240 ezer forint körüli összeggel távozhatott a sértettektől, azonban az óracsere elvégzése nem állt szándékában, erre jogosultsággal sem rendelkezett. 

A terhelt cselekményei alkalmasak lehetnek a bűncselekmény felismerésére, idős koránál fogva korlátozottan cselekvőképes személy sérelmére elkövetett csalás bűntettének és más bűncselekmények megállapítására. 

A bíróság álláspontja szerint a gyanúsított esetében reálisan fennáll a bűnismétlés veszélye, korábban is került már összetűzésbe a törvénnyel vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt. Sőt, a jelen ügyben történt kétszeri gyanúsítotti kihallgatása sem tarthatta vissza újabb bűncselekmény elkövetésétől. 

A bíróság fenti indokok miatt 2023. február 19. napjáig elrendelte a férfi letartóztatását. A végzés nem végleges - tudatta lapunkkal Homa-Hajdu Eszter sajtótitkár.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.