Ugrás a tartalomra

Ítéletet hoztak a monoki emberölés ügyében

Létrehozva
Előkészítő ülésen hozott ítéletet a bíróság annak a két fiatalkorúnak az ügyében, akikkel szemben a 2021 szeptemerében Monok határában elhunyt férfi megölése miatt indult büntetőeljárás - tájékoztatta szerkesztőségünket a Miskolci Törvényszék Sajtóosztálya.

A közlemény szerint a vádlottak a Monok melletti horgásztónál végeztek alkalmi munkát. Napközben engedély nélkül magukhoz vették a gátőrként dolgozó sértett autóját és elindultak a tó melletti földúton, azonban nem követték az út vonalvezetését és a földút mellett található kukoricatáblára hajtottak, ahol a gépjármű elakadt. Amikor ezt a a gátőr észlelte, közölte a két fiatallal, hogy az esetről be fog számolni a „főnöküknek”, illetve értesíti a rendőrséget is. Ezen a vádlottak felháborodtak, majd szóváltásuk tettlegességig fajult: a terheltek ütötték-rúgták, illetve a helyszínen talált fahasábokkal ütlegelték a sértettet, leginkább annak fejét.

Miután a terheltek ideiglenesen felhagytak cselekményükkel, a sértett felállt a földről és elindult az úton, majd összetalálkozott egy autóval arra közlekedő személlyel, akit megkért, hogy vigye őt el, azonban ekkor a két fiatal is odaért, karon fogták a sértettet és közölték a sofőrrel, hogy a férfi ittas, haladjon nyugodtan tovább, ők segítenek rajta. Az autó vezetője a gát végéhez vezetett, ahonnan értesítette a rendőröket. Ezt követően a sértett ismét elindult a főút felé gyalogosan, azonban a vádlottak utánamentek, kirúgták a lábát, majd fadarabokkal a sértett fejét és nyakát ütlegelték. A 77 éves sértett a bántalmazás következtében a helyszínen életét vesztette.

Az I. rendű vádlott kivette a sértett nadrágzsebéből az autó indítókulcsát, majd azt átadta a II. rendű vádlottnak. A terheltek hazaindultak, azonban a főútra érve észlelték a közeledő rendőr- és mentőautókat, ezért úgy döntöttek, hogy visszamennek a holttesthez és elrejtik az erdőben: egy fa tövéhez húzták és faágakkal, levelekkel fedték el. A II. rendű terhelt az indítókulcsot a fagyasztóba rejtette.

A terheltek az előkészítő ülésen beismerték bűnösségüket és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról. A törvényszék őket társtettesként, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, kifosztás bűntette és jármű önkényes elvétele bűntette miatt mondta ki bűnösnek és a rendiség sorrendjében 7 év 6 hónap, illetve 9 év 6 hónap fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre, valamint 8, illetve 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Súlyosító körülményként értékelte a bűncselekmények többszörös halmazatát, az élet elleni bűntett többszörös minősültségét, a sértett idős korát, a társas elkövetést, valamint a vagyon elleni bűncselekmények elszaporodottságát. Enyhítő körülmény volt ugyanakkor a vádlottak bűnösséget beismerő nyilatkozata.

Az ítélettel szemben az ügyészség a kiszabott büntetés súlyosítása, a II. rendű vádlott és védője pedig annak enyhítése végett jelentett be fellebbezést, míg az I. rendű vádlott és védője három munkanapot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére. Az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.