Ugrás a tartalomra

Egy órán belül elfogták

Létrehozva
A felsőzsolcai járőrök elfogták azt a férfit, aki erőszakkal elvette áldozatának két mobiltelefonját és készpénzét is kedd délután Sajóhídvégen.
Kép
Fotó: police.hu

Rablás és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 29 éves körömi férfival szemben. Az elkövető 2023. május 23-án 17 óra körül Sajóhídvégen, a Táncsics Mihály utcában - minden előzmény nélkül - az áldozattól az értékeinek átadását követelte - tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A sértett mivel nem tett eleget a kérésnek, ezért őt gyanúsított - akit felületesen ismert - többször megütötte, és elvette két mobiltelefonját, valamint 50 ezer forint körüli készpénzét is, majd távozott a helyszínről.

A Felsőzsolcai Rendőrőrs járőrei az adatgyűjtésük eredményeként egy órán belül otthonában elfogták az elkövetőt, akit a Miskolci Rendőrkapitányságra állítottak elő, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe is vették - írja a police.hu.

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.