Ugrás a tartalomra

Kábítószer a farpofák között - bedrogozott sofőröket kapcsolt le a NAV

Létrehozva
Az elmúlt napokban többször találtak kábítószert a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei közúti ellenőrzés során. Az elkövetők a legkülönfélébb helyekre rejtették el a tudatmódosító anyagot, és a kontroll idején is a szer hatása alatt is álltak.

Észak-Írországba tartott két utasával az a járműszerelvény, amit a pénzügyőrök a sztráda ácsi pihenőjében átvizsgálták. Az ellenőrzéskor a sofőr és utasa gyorsan felhívták magukra az egyenruhások figyelmét. A 36 éves járművezető szokatlan testtartásával került fókuszba: kabátjába egy úgynevezett „crack pipa” volt elrejtve, farpofái közé és alsónadrágjába kábítószert dugott el. A férfi elmondta, hogy a szer hatása alatt áll, a csomag egy részét pedig értékesítésre szánta. Utasa a bőröndjébe 210 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát rejtett.

A pénzügyőrök a sofőrt előállították, majd a 166 gramm kristályos halmazállapotú, kábítószergyanús anyaggal együtt átadták a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak, míg az utassal szemben jövedéki törvénysértés miatt indítottak eljárást.

Alig egy nappal később egy magyar autó utasát csíptek nyakon a pénzügyőrök Beregsurány közelében. A férfi cigarettásdobozából 81 darab rózsaszínű tabletta került elő. Az ellenőrzés során az is kiderült, hogy a férfi maga is az illegális drog hatása alatt áll. A pénzügyőrök a kábítószergyanús anyagot és az utast a Vásárosnaményi Rendőrkapitányság munkatársainak átadták - írta hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Igazgatósága.

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.