Nem jogerősen hét év börtönre ítélt a Miskolci Törvényszék egy férfit, aki szexuálisan közeledett a fia által nevelt kiskorú lányhoz - közölte a törvényszék sajtószóvivője pénteken.
Homa-Hajdu Eszter tájékoztatása szerint a vádlott 2017 nyarától egy ingatlanban élt fiával, annak élettársával, három közös gyermekükkel, valamint fia nevelt lányával.
A férfi gyakran vigyázott a gyermekekre, a sértett kiskorúval úgy játszott, hogy közben rendszeresen megfogta a combját, kezét közelítve a nemi szervéhez. A kislánytól azt kérte, hogy ő is ezt tegye.
Amikor a vádlott fia és élettársa nem volt otthon, a férfi többször is fogdosta a kiskorú lányt, akinek édességeket adott. A szexuális zaklatásra úgy derült fény, hogy a sértett elmondta barátnőjének, mi történt, aki azt elmesélte édesanyjának.
Az ítélet nem jogerős, az ügyész fenntartott három munkanapot a jogorvoslati nyilatkozat megtételére, míg a vádlott és védője fellebbezést jelentett be - írta közleményében a sajtószóvivő.
Elítéltek egy férfit, aki szexuálisan közeledett fia kiskorú lányához
Létrehozva
Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője fellebbezett.
Ez is érdekelhet
Egy betöréssorozat tragikus vége
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.