Ugrás a tartalomra

Megölte élettársát a vita hevében egy nagycsécsi férfi

Létrehozva
A férfi bántalmazta nagycsécsi otthonukban élettársát, aki a helyszínen elhunyt. A rendőrök őrizetbe vették az elkövetőt.

Halált okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy nagycsécsi férfival szemben – közölték pénteki sajtóközleményükben.

– A gyanúsított december 6-án az éjszakai órákban – egy vitát követően – nagycsécsi lakásukban bántalmazta élettársát, aki ennek következtében elhunyt – írták.

A férfi a tragédiáról másnap értesítette egy ismerősét, amelyet követően a nyomozók a gyanúsítottat a helyszínen elfogták, majd kihallgatását követően – melynek során a bűncselekmény elkövetését elismerte - őrizetbe is vették.

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.