Ugrás a tartalomra

„Álvásárló” ukrán férfi károsított meg egy miskolci nőt online csalással

Létrehozva
Több mint húszmillió forinttal károsított meg egy ruhákat áruló miskolci nőt egy „álvásárló” - közölte csütörtökön a honlapján a rendőrség.

A tájékoztatás szerint a Miskolci Rendőrkapitányság csalás miatt folytat nyomozást a Budapesten élő huszonnégy éves ukrán férfival szemben, aki tavaly márciusban jelentkezett a nő internetes hirdetésére, és megbeszélték, hogy egy futárcégen keresztül fogják lebonyolítani az ügyletet.

A későbbi sértett ezután kapott egy e-mailt, amelyben a linkre kattintva a saját pénzintézete internetes felületéhez hasonló oldalra jutott. Ott megadta összes online banki adatát, melyek birtokában az elkövető megszerezte az összeget – közölték.

Miután a sértett észlelte a tranzakciót, bejelentést tett a rendőrségen, majd kezdeményezte bankjánál a pénzvisszahívást, így a nő visszakapta az eltulajdonított pénzt.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Mátrix Projekt keretein belül folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen – olvasható a közleményben.

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.