Ugrás a tartalomra

Elítélték a rendőrökre támadó ózdi nőt

Létrehozva
Az Ózdi Járásbíróság ítéletet hozott a hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárásban.

A megállapított tényállás szerint 2022. június 12. napján 8 óra körül a vádlott bódult állapotban - tisztázatlan körülmények között - kizuhant az ózdi első emeleti lakásuk ablakából, egy előtetőre, majd egy ott parkoló személygépkocsira, végül a földre esett, melynek következtében könnyű sérüléseket szenvedett - fogalmaz a Miskolci Törvényszék hétfő reggeli sajtóközleménye.

A mentőautóban kórházba szállítása közben a nő agresszívvá vált, ezért a mentősök visszaszállították a helyszínre, ahol rendőri segítséget kértek. Az intézkedő rendőr őrmester a mentőbe lépett, hogy a vádlott ne tehessen kárt az orvosi felszerelésben, eközben azonban a vádlott a bal arcfelét egy alkalommal megütötte, a másik kezével pedig a sértett ingén lévő zsebet letépte. Ezt követőn a vádlottat hátrabilincselt kézzel kórházba szállították, ahol azonban továbbra is elutasította az orvosi ellátást, ezért az intézkedő rendőrök egy székre ültették, amikor a terhelt a bal lábát felhúzva megkísérelte megrúgni a korábban vele szemben intézkedő rendőr őrmestert, aki ezt kivédte - taglalja a közlemény.

A bíróság a vádlottat hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt 2 év szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. A büntetés kiszabása körében enyhítő körülményként értékelte a terhelt részbeni beismerő vallomását, 3 kiskorú gyermekes családos voltát, személyiségzavarát, mely közrehatott a cselekmény elkövetésében, megromlott egészségi állapotát, büntetlen előéletét és az időmúlást. Ezzel szemben súlyosító körülményként vette figyelembe a vádlott önhibából eredő bódult állapotát - zárja a Miskolci Törvényszék, hozzátéve: az ítélet nem jogerős, azzal szemben az ügyész súlyosításért fellebbezést jelentett be. 

Ez is érdekelhet

tűz miskolc lakás tűzoltó
Bosszúból felgyújtotta albérletét a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette miatt az ellen a férfi ellen, aki haragjában felgyújtotta a Miskolcon bérelt lakását, ezzel a társasház lakóinak életét és testi épségét is veszélybe sodorta.
Letartóztatásban a borsodi késelés gyanúsítottja
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a múlt hétvégén történt prügyi késelés miatt emberölés kísérletével gyanúsítanak.
Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.