Ugrás a tartalomra

Drogdílert vettek őrizetbe Prügyön

Létrehozva
A rendőrök elfogták és őrizetbe vették azt a prügyi férfit, aki drogot árult Abaújszántó és Szerencs vonzáskörzetében.

A kábítószer-kereskedelem bűntett miatt folytat eljárást egy 32 éves férfivel szemben a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya - írják csütörtöki közleményükben.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított Abaújszántó és Szerencs vonzáskörzetében lévő vevőkörének rendszeresen értékesítette a tiltott szert, ezért a nyomozók a főkapitányság Bükk Közterületi és Támogató Alosztályának közreműködésével 2024. január 16-án rajtaütöttek a férfin, aki abban az időben Abaújszántón tartózkodott.

A rendőrök a kutatás során a kábítószergyanús anyag mellett a terjesztéséhez használt csomagolóanyagokat, mérleget, továbbá készpénzt is lefoglaltak.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a férfit őrizetbe vette, és kezdeményezték letartóztatását.

Ez is érdekelhet

tűz miskolc lakás tűzoltó
Bosszúból felgyújtotta albérletét a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette miatt az ellen a férfi ellen, aki haragjában felgyújtotta a Miskolcon bérelt lakását, ezzel a társasház lakóinak életét és testi épségét is veszélybe sodorta.
Letartóztatásban a borsodi késelés gyanúsítottja
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a múlt hétvégén történt prügyi késelés miatt emberölés kísérletével gyanúsítanak.
Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.