Ugrás a tartalomra

Elkábította, majd kirabolta idős áldozatait egy nő Miskolcon

Létrehozva
Már letartóztatásban van az a nő, aki célzottan idős embereket keresett fel Miskolcon, majd elkábította, vagy bántalmazta őket, hogy megszerezze az értékeiket.

Rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 57 éves helyi nővel szemben. Az ügyben kiadott közlemény szerint a gyanúsított az elmúlt napokban idős embereket keresett fel, akikhez "különféle ürüggyel behatolt, majd csalárd módon megszerezte az értékeiket".

"Első alkalommal egy 85 éves nőhöz csengetett be a gyanúsított, aki önkormányzati dolgozónak adta ki magát. Gondosórát és gyógyszerkészítményt kínált eladásra, utóbbit a sértett ki is próbálta. A szertől elalélt nőtől az elkövető közel egymillió forintot és arany nyakláncot tulajdonított el" - fogalmaz a közlemény.

"Egy másik esetben a gyanúsított azzal az ürüggyel csöngetett be egy idős nőhöz, hogy üzenetet hozott a testvérétől. Be is jutott az előszobáig, de onnan nem tudott tovább menni, mert a házigazda gyanút fogott, ezért telefonálni akart, mire a hívatlan látogató elmenekült. A támadó a harmadik alkalommal aláírásgyűjtésre hivatkozva férkőzött be egy lakásba, majd bántalmazta az ott élő idős nőt, több mint egymillió forintot zsákmányolt" - írja a police.hu.

"Később az 57 éves nő az első esettel megegyező módon jutott be másik két sértetthez, akik szintén fogyasztottak a felkínált szerből. Egyiküknél nem talált számára értékeset, a másik áldozatától néhány ezer forintot és a bankkártyáját tudta csak elvenni. A bejelentéseket követően a rendőrök a beszerzett információk alapján tíz napon belül azonosították, majd elfogták a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható nőt" - írják.

 

Ez is érdekelhet

tűz miskolc lakás tűzoltó
Bosszúból felgyújtotta albérletét a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette miatt az ellen a férfi ellen, aki haragjában felgyújtotta a Miskolcon bérelt lakását, ezzel a társasház lakóinak életét és testi épségét is veszélybe sodorta.
Letartóztatásban a borsodi késelés gyanúsítottja
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a múlt hétvégén történt prügyi késelés miatt emberölés kísérletével gyanúsítanak.
Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.