Ugrás a tartalomra

Letartóztatásban a gagybátori rabló

Létrehozva
Egy arany pecsétgyűrű ellopásával pecsételte meg a sorsát.

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint január 22-én az esti órákban megjelent a sértett ingatlanánál és megpróbálta a zárt bejárati ajtót két kézzel benyomni, ám nem járt sikerrel. A sértett nő az ajtóhoz lépett, azt kinyitotta és ellépett a gyanúsított mellett, azonban a férfi fellökte őt. Ezt követően a terhelt bement a házba és négyezer forint készpénzt, valamint egy ötvenezer forint értékű arany pecsétgyűrűt magához véve, kezében kést tartva távozott a helyszínről - foglalmaz a Miskolci Törvényszék közleménye.

A gyanúsított letartóztatását a járásbíróság indokoltnak találta. 

A végzést az ügyész és a gyanúsított tudomásul vette, a bíróság a védő részére nyitva álló három nap letelte után dönt a véglegessé válás vagy a felterjesztés ügyében - írják.
 

Ez is érdekelhet

tűz miskolc lakás tűzoltó
Bosszúból felgyújtotta albérletét a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette miatt az ellen a férfi ellen, aki haragjában felgyújtotta a Miskolcon bérelt lakását, ezzel a társasház lakóinak életét és testi épségét is veszélybe sodorta.
Letartóztatásban a borsodi késelés gyanúsítottja
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a múlt hétvégén történt prügyi késelés miatt emberölés kísérletével gyanúsítanak.
Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.