Ugrás a tartalomra

Rablót fogtak, nem engedték

Létrehozva
A Szikszói Járásbíróság ítéletet hozott egy nővel szemben rablás és más bűncselekmények miatt.

Az ítéleti tényállás szerint a vádlott 2022. június 28-án a késő délutáni órákban a sértett szikszói házához ment, és kihasználva, hogy az idős nő rokonaival együtt a kertben dolgozott, a nyitott ajtón bemenve élelmiszereket és gyógyszereket készített össze egy szatyorba, mintegy 13 ezre forint értékben, hogy azokat jogtalanul eltulajdonítsa, továbbá magához vett az ott talált pénztárcákból 16 ezer forint készpénzt - írja a törvényszéki közlemény.

A sértett észlelte, amikor a vádlott a házból kilépett, kérdőre vonta, és a szatyrot megragadva megpróbálta őt visszatartani. A betörő az idős sértettet a földre lökte, majd leszorította a járdára, hogy elmenekülhessen.

Ekkor a dulakodás zajára a helyszínre érkezett a sértett lánya és két unokája, akik az idős nő védelmére keltek, és szintén megpróbálták a vádlottat visszatartani. Eközben a vádlott a sérttet lányát meglökte, gyermekkorú unokáját megrúgta.

A sértett hozzátartozóinak végül sikerült a vádlottat a rendőrök kiérkezéséig a helyszínen tartani.

A bántalmazás következtében az idős sértettnek, lányának és a gyermekkorú unokájának 8 napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek.

A fenti cselekményen kívül a vádlott 2022. május 5. és 2022. június 28. napja között 3 alkalommal követett el lopási cselekményt: ennek során egy aszalói sértett házából - a kulcs ellopásával – egy 22 ezer forint értékű mobiltelefont, egy aszalói óvoda mellékhelyiségéből a lakatot lefeszítve 7 ezer forint értékben játékokat vitt el jogtalanul, míg egy szikszói lakóház udvaráról csak azért nem sikerült semmit elvinnie, mert a sértett tetten érte.

A bíróság a vádlottat a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettében, testi sértés vétségében, 2 rendbeli lopás vétségében és lopás vétségének kísérletében mondta ki bűnösnek, és őt 6 év 4 hónap szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 6 év közügyektől eltiltásra ítélte - fogalmaz a közlemény.

Ez is érdekelhet

tűz miskolc lakás tűzoltó
Bosszúból felgyújtotta albérletét a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette miatt az ellen a férfi ellen, aki haragjában felgyújtotta a Miskolcon bérelt lakását, ezzel a társasház lakóinak életét és testi épségét is veszélybe sodorta.
Letartóztatásban a borsodi késelés gyanúsítottja
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a múlt hétvégén történt prügyi késelés miatt emberölés kísérletével gyanúsítanak.
Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.