Ugrás a tartalomra

Gombóc Artúr Tiszalúcon lakik?

Létrehozva
Huszonkilenc ’túrórudit’ már megevett a tolvaj az ötvennégyből, mielőtt még elfogták volna őt a rendőrök.

Egy doboz édességet lopott egy csincsei boltból az a tiszalúci férfi, akit rövid idő alatt elfogtak a rendőrök. A bejelentést követően a rendőrjárőrök Mezőkövesden azonosították, elfogták, majd rendőrségre előállították a tolvajt, aki beismerte tettét, s többek között elmondta még azt is, hogy elfogás előtt egy híján harminc rudit tolt be - írja facebook oldalán a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rendőrség.

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság Mezőkeresztesi Rendőrőrse lopás miatt folytat eljárást az ügyben. A férfi további, hasonló módon elkövetett bűncselekményekkel is meggyanúsítható.

Címkép forrása: haszon.hu

Ez is érdekelhet

tűz miskolc lakás tűzoltó
Bosszúból felgyújtotta albérletét a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette miatt az ellen a férfi ellen, aki haragjában felgyújtotta a Miskolcon bérelt lakását, ezzel a társasház lakóinak életét és testi épségét is veszélybe sodorta.
Letartóztatásban a borsodi késelés gyanúsítottja
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a múlt hétvégén történt prügyi késelés miatt emberölés kísérletével gyanúsítanak.
Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.