Ugrás a tartalomra

Elítélték a férfit, aki kéregetett, majd rablást követett el a belvárosban

Létrehozva
A bíróság rablás bűntette miatt 4 év 3 hónap börtön fokozatú szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 5 év közügyektől eltiltásra ítélte a férfit.
Kép
Miskolci Járásbíróság épülete. Fotó: Juhász Ákos

Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint 2023 májusában Miskolc belvárosában egy gyalogosan közlekedő férfi után ment, leszólította és kéregetni kezdett tőle. Mivel nem járt sikerrel, a sértettet ököllel arcon ütötte és a pénze átadását követelte tőle. A bántalmazás hatására a férfi elővette pénztárcáját és az abban lévő 15 ezer forintot átadta a terheltnek, aki a tárca átkutatása után a telefonja átadására is felszólította a sértettet, miközben megfenyegette, hogy újból bántalmazni fogja. A sértett készülékét nem adta át és sikerült elmenekülnie a helyszínről - közölte portálunkkal a Miskolci Járásbíróság. 

A férfi a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló, zúzódásos sérülést szenvedett el. A terhelt az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Őt a bíróság rablás bűntette miatt 4 év 3 hónap börtön fokozatú szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. A büntetés kiszabása során enyhítő körülményként vette figyelembe a bűnösségre kiterjedő beismerő vallomást, míg súlyosító körülményként esett latba a terhelt büntetett előélete, valamint az, hogy a bűncselekmény elkövetésekor más büntetőeljárás hatálya alatt állt. 

Az ítélet nem jogerős, ellene a vádlott és védője enyhítés érdekében fellebbezést jelentett be, az ügyész pedig három munkanapot fenntartott a jogorvoslati nyilatkozat megtételére. 

Ez is érdekelhet

tűz miskolc lakás tűzoltó
Bosszúból felgyújtotta albérletét a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette miatt az ellen a férfi ellen, aki haragjában felgyújtotta a Miskolcon bérelt lakását, ezzel a társasház lakóinak életét és testi épségét is veszélybe sodorta.
Letartóztatásban a borsodi késelés gyanúsítottja
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a múlt hétvégén történt prügyi késelés miatt emberölés kísérletével gyanúsítanak.
Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.