Ugrás a tartalomra

Részeg nő szándékosan elütötte élettársát - börtön várhat rá

Létrehozva
Közös italozás után összeveszett élettársával, elvitte az autóját, és amikor az élettársa az utcán meg akarta állítani, szándékosan elütötte.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy nő ellen emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt, aki közös italozás után összeveszett élettársával, elvitte az autóját, és amikor az élettársa az utcán meg akarta állítani szándékosan elütötte - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

A vádirat szerint a vádlott élettársi kapcsolatban élt a sértett férfival, azonban italozó életmódjuk miatt gyakoriak voltak a konfliktusok. 2022 júliusának második felében, a délutáni órákban miskolci lakásukban mindketten alkoholt fogyasztottak, féltékenység miatt szóváltásba kerültek, mire a vádlott az esti órákban távozott a lakásból, annak ellenére, hogy járművezetéstől eltiltás hatálya alatt állt beült az élettársa autójába, elindult, majd a házuktól távolabb megfordult és ittassága miatt majdnem nekiütközött egy kerítésnek, az ingatlan tulajdonosa rászólt, hogy szálljon ki az autóból, mert részeg - írják.

A vádlott nem szállt ki, hanem nagy sebességgel elment a helyszínről, az élettársa észlelte, hogy elvitte a gépkocsiját, kiszaladt az utcára és az irányába közlekedő vádlottat karjaival integetve próbálta megállítani. A nő látta az úttest közepén álló élettársát, azonban lassítás nélkül 40-50 km/h sebességgel szándékosan elütötte, megállás nélkül továbbment, közeli útkereszteződésben belehajtott egy vízelvezető árokba, majd gyalogosan távozott - ecseteli a közlemény.

A férfi az elütést következtében felrepült a gépjármű motorháztetejére, betörte a szélvédőt és az út melletti járdára hanyatt esett. Közvetetten életveszélyes állapotba került, a halálos sérülés elkerülése lényegében a szerencsére vezethető vissza.
 
Az ügyészség a letartóztatásban lévő büntetett előéletű vádlottal szemben börtön büntetést végleges hatállyal közúti járművezetéstől eltiltást, valamint közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra - számol be az ügy következményeiről a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

Címképünk illusztráció Forrás: pl-law.com

Ez is érdekelhet

tűz miskolc lakás tűzoltó
Bosszúból felgyújtotta albérletét a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette miatt az ellen a férfi ellen, aki haragjában felgyújtotta a Miskolcon bérelt lakását, ezzel a társasház lakóinak életét és testi épségét is veszélybe sodorta.
Letartóztatásban a borsodi késelés gyanúsítottja
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a múlt hétvégén történt prügyi késelés miatt emberölés kísérletével gyanúsítanak.
Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.