Ugrás a tartalomra

Falfirkával akart nyomot hagyni, de tetten érték a miskolci járőrök

Létrehozva
Az egybefüggő nagy fehér falfelület vonzónak bizonyult a lány számára, festővászonnak használta.
Kép
Fotók: MIŐR

Az éjszakás járőr szolgálat a péntek esti órákban gyalogos járőrözés során - amelyet a belvárosban láttak el -, a Széchenyi utca 18. szám alatt található bank hátsó bejáratánál egy graffiti-ző lányra figyelt fel. A fiatal hölgy egyedül volt és egy festékszóró flakonnal éppen „alkotott”, vagyis fújkálta a falat.

- Az észlelésről kamera felvétel nincs, de a két járőr szemtanúja volt a rongálásnak – mondta el a Minapnak Bor Imre, a MIŐR Járőrszolgálati Osztályának szakreferense. A járőrök jelentették az esetet a rendőrségnek.

Kép

- Később előkerült egy másik festékes flakon is és az új graffiti mellett voltak hasonló színű és motívumú alakzatok. Azt, hogy az ő keze munkája lenne, kezdetben a lány tagadta, de a rendőrség kiérkezése után már bevallotta a többi falfirkát is. Mivel rongálás közben tetten érték, így magát a cselekményt azonnal elismerte és együttműködő volt. A lányt a városi rendőrkapitányságon előállították - tudatta a szakreferens. 

Kapcsolódó cikkek

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.